PGI

Energetikai tanusítvány Budapesten

Energetikai tanúsítvány Budapest

Az energetikai tanúsítvány értelméről Joggal kérdezheti, miért szűkítem Budapest városára és a budapesti agglomerációra az energetikai tanúsítvány használhatóságának kérdését. A válasz roppant egyszerű: itt, ebben a térségben használjuk föl a legtöbb energiát és ebből következően itt is pazaroljuk belőle a legtöbbet! Márpedig az energiapazarlás se az országnak, se az adott cégnek, háztartásnak nem kedvező jelenség.

Az energetikai tanúsítvány ingatlan eladásakor kötelező, de „önkéntes” rendelése is teljesen ésszerű mozzanat.
Ugyanis segítségével megállapítható, hogy hol szökik el az energia. Télen például hol bújik ki a házból a hő, nyáron pedig hol lopódzik be.

Energetikai tanúsítók és a marketing

Persze egy Budapest nagyságú városban már verseny van a szolgáltatók között. Ennek köszönhetően a fővárosi kiszállásért az energiatanúsítók nem kérnek kiszállási díjat és versenyképes árakon és gyorsan dolgoznak, mint például az Innotau Kft is.

De a marketing része a tanácsadás is.
Ez persze elsősorban a honlapokon valósul meg és az alábbi összetevőket, részterületeket tartalmazza:

  • Digitális programozható termosztát használata
  • Szintenkénti-lakásrészenkénti fűtés alkalmazása
  • Használati melegvíz hőmérséklet beállítása
  • Világításból a szükségtelen használat kizárása
  • Kondenzációs kazán vízhőmérséklet beállítás
  • Háztartási gépek takarékos használata

A versenyképes marketing része a díjszabások, díjak nyilvánosságra hozatala. A szolgáltatás potenciális ügyfele tisztában lesz azzal, a pénzéért mit kap, vagyis pontos képe lesz a munka áráról, gyorsaságáról.
A legjobb, legfelkészültebb energetikai vállalkozások nem csak leírást, hőképet adnak az energetikei tanúsítványhoz, hanem beruházási, megtérülési tervet is.
Minderről részletesebben itt tájékozódhat: Energetikai tanúsítvány Budapest